A városban zajló választási kampány eldurvulásáról beszélt a szocialista polgármester, fideszes ellenlábasa szerint ez azonban csak elterelő művelet.
Érsek Zsolt hatvani polgármester szerint az általa vezetett, korábban a béke szigeteként számon tartott településen az utóbbi időben olyan közhangulat alakult ki, amely megmérgezi az ott élők mindennapjait. A politikus pénteki sajtótájékoztatóján közölte: a kampány odáig fajult, hogy az Együtt Hatvanért Egyesület és az MSZP közös jelöltjei nem érzik magukat biztonságban. Mindennapos, hogy olyan leveleket kapnak, amelyekben a visszalépésre szólítják fel őket – fogalmazott, majd felszólította fideszes ellenlábasát, Szabó Zsolt országgyűlési képviselőt, hogy állítsa le az embereit.
– Itt már többről van szó, mint plakátletépésekről – mondta Érsek Zsolt. – Családanyákat, tisztességes embereket, gyermekeket zaklatnak. Hatvan azelőtt nem volt ilyen, s remélem, hogy a jövőben sem lesz. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, mert a tisztesség a mi oldalunkon áll.
A polgármester közölte azt is: a helyi választási bizottság eltiltotta a jogsértésektől az etikátlanul eljárókat.
– Szabó Zsolt vélhetően azért nem írta alá az etikai nyilatkozatot, mert hasonló megnyilvánulásokra számított – mondta. Végül Érsek Zsolt bemutatta a Gyöngyösi Városi Bíróság végzését, amely elutasította azt a feljelentést, amit a Fidesz a tavaszi országgyűlési választások után tett a szocialista jelölt egyik kiadványa ellen.
( Forrás: HEOL.hu – 2010. szeptember 24. )