Az Együtt Hatvanért Egyesület - MSZP megtartotta közös kampányzáróját a DISZI aulájában. Érsek Zsolt polgármester-jelöltként egyesével bemutatta csapatának tagjait. Ezután röviden értékelte az elmúlt ciklus eredményeit és felvázolta a következő négy év elképzeléseit.
Azzal kezdte, nagyon sajnálja, hogy az elmúlt másfél évben a Fidesz miatt Hatvan politikai légköre nagyon sokat romlott, mert ma már mindennapossá váltak az alaptalan feljelentések, rágalmazások és becsületsértések. Személy szerint attól tart, hogy ez a mocskolódás következő napokban – ha lehet – még fokozódni fog, ismerve a politikai ellenfeleink stílusát, akik semmitől nem riadnak vissza, még attól sem, hogy esetleg valamiféle „bizonyítékot” gyártsanak, mert mire kiderül a valótlanság, már túl leszünk a választásokon.
Az elért sikerek közül külön kiemelte: a hamarosan befejeződő szennyvízcsatornázást, a buszpályaudvart és az októberben teljesen elkészülő északi elkerülő utat, melynek első üteme már átadásra került. A következő négy év fontos feladataként jelölte meg a felszíni csapadékvíz elvezető rendszer kiépítését, melynek tervei pályázat-kész állapotban vannak (kb. 4-5 milliárd forintos munka) és a rendezvénycsarnok megépítését, amely egyaránt lehetne sport és kulturális programok otthona. Mindenkit kért, akik fontosnak tartják az elért eredmények megtartását, és akik szeretnének továbbra is egy dinamikusan fejlődő városban élni, azok szavazzanak közös jelöltjeinkre.
A kampányzárón a Princess együttes adott nagysikerű koncertet.